iparterület
26 bejegyzésünk van ezzel a cimkével.
Kincseket rejt Visegrád
Hatszáz éves fürdőszoba - A visegrádi palota feléledt, de kincsei továbbra is rejtve vannak Népszabadság N. Kósa Judit 2005. augusztus 30. Áll egy templom a visegrádi palota egyik pincéjében. Egy gótikus templom, amelyet korábban senki sem láthatott. A maga korában, a XIV. században ugyanis nem építették föl. Csak most valósult meg, amikor a régészek és építészek összerakták a több mint hatszáz...Nagymaros több látogatót vár
A város magáénak mondhatja a Duna-part egyik legszebb sétányát Népszabadság Munkatársunktól 2001. június 16. A Dunakanyar fővárosává szeretné tenni Nagymarost a város polgármestere, s a városfejlesztési koncepció is olyan három lábon álló települést vázol fel, amelynek fő erőssége az idegenforgalom. Ezt jól szolgálhatná a vízlépcső építése kapcsán létrehozott, szállodából és lakótelepből álló...Hétvégi várkalauz: Visegrád
Budapesttől északnyugati irányban, a Dunakanyar csodálatos adottságú természeti környezetében található a visegrádi vár erődítményrendszere. Az eddig végzett régészeti feltárások eredményeit összevetve a korabeli írásos forrásokkal megállapíthatjuk, hogy ezen a területen a történelem során több erődítmény váltotta egymást, melyek feladata a szorosban vezető fontos hadi és kereskedelmi utak...Szenzációs középkori kincseshajót találtak a Dunakanyarban
Szenzációs felfedezésként egy 480 éve hullámsírban megbújó dunai hajó maradványait jelezték a műszerek a Dunakanyarban, az egyedülálló lelet további feltárásához most szponzorokat keresnek - jelentette be a kutatást irányító búvár-régész. Tóth J. Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa elmondta, hogy néhány hónapja 25-30 önkéntes búvár látott hozzá a Dunakanyar mindkét partja...Új szárnyashajójárat a Dunakanyarba
Július 5. és augusztus 31. között új szárnyashajójáratot indít a Dunakanyarba a Mahart. A menetrend szerinti hajók szombaton és vasárnap közlekednek, fedélzetükön a BudapestEsztergom utat mindössze másfél óra alatt tehetjük meg. Utazás közben négy LCD-kivetítőn folyamatosan gyönyörködhetünk a hajó elején elhelyezett széles látószögű kamera által vett tájképben. Forrás:...Kalandozások Pannóniában: erődrendszer a Dunakanyarban
Visegrád nevének említésekor mindenkinek elsősorban a Fellegvár és a hozzá kapcsolódó történelmi események jutnak eszébe. Kevesen tudják ugyanis, hogy a település gazdag történelmi múltjában Pannónia határvidékének védelme is meghatározó volt. Tartson velünk kalandozásunk legújabb részében! A terület természeti adottságai és a határon túli barbár népek nagy száma miatt a limes őrtornyokkal,...Dunakanyar út Verőcétől Szobig
Az ökoturizmust segítheti az újabb szakasz átadása Népszabadság Ö. Z. 2005. február 26. Megnyílt a Dunakanyar út, a Dunakanyar természeti és kulturális értékeit bemutató útvonal. A jelenleg a Duna balparti településeit, Verőcét, Kismarost, Nagymarost, Zebegényt, Szobot, Márianosztrát, Kóspallagot, Szokolyát bemutató kiadványt, és a településeken kihelyezett öt nagyméretű információs táblát a...Eladó telek a dunakanyarban
5 hektáros közművesített telek Dunabogdányban, a Dunakanyarban, a Duna-Ipoly Nemzeti Park körzetében Terület: 49 670 m2 Helyszín: Budapest centrumától 35 km-re Dunabogdány külterülete, a 11-es főút mellett, a település előtt 2 km-re. Dunabogdány a festői Dunakanyar egyik kis jórészt svábok által lakott rendezett, szép fekvésű települése, Visegrád előtt 6 km-re található, a Duna-Ipoly Nemzeti...Dunakeszi
Dunakeszi címere Közigazgatás Ország Magyarország Régió Közép-Magyarország Megye Pest Kistérség Dunakeszi Rang város Polgármester Kecskeméthy Géza Irányítószám 2120 Körzethívószám 27 Népesség Teljes népesség 32 768 (2007) Népsűrűség 990,08 fő/km Földrajzi adatok Terület 31,06 km Időzóna CET, UTC+1 Elhelyezkedése Dunakeszi é. sz. 47.62981° k. h. 19.13818°Hiba a kifejezésben: ismeretlen {...Eladó telek a Dunakanyarban
5 hektáros közművesített telek Dunabogdányban, a Dunakanyarban, a Duna-Ipoly Nemzeti Park körzetében Terület: 49 670 m2 Helyszín: Budapest centrumától 35 km-re Dunabogdány külterülete, a 11-es főút mellett, a település előtt 2 km-re. Dunabogdány a festői Dunakanyar egyik kis jórészt svábok által lakott rendezett, szép fekvésű települése, Visegrád előtt 6 km-re található, a Duna-Ipoly Nemzeti...Vadálló-kövek
A Vadálló-kövek a Visegrádi-hegységben található vulkanikus eredetű sziklák közkedvelt elnevezése. A sziklák Dömös területén találhatóak. A faluközpontból a Királykúti úton kell haladni, majd a Szőke forrás völgyén (Huzat- völgy) a sárga jelzésű turistaút visz a Szentfa kápolnáig. Innen a piros háromszög jelölés vezet a sziklákhoz, ahonnan továbbhaladhatunk felfelé Prédikálószék irányába....Dera-patak
A Dera-patak a Pilis leghosszabb vízfolyása. Pilisszentkereszti eredettel, Csobánka, Pomáz érintésevel Szentendre alatt torkollik a Dunába. A patak legfőbb tápterülete a Pilis-tető - Dobogókő közötti térségben van. Pilisszentkereszt alatt a patak mély völgyet vájt, ez a Szurdok, amely mind földtani, mind geomorfológiai szempontból jelentős természeti értéket képvisel. Elnevezései A patakot...A Duna bal partja
Szob az Ipoly torkolatánál fekszik. Régészeti leletekben gazdag. A település nyaralóhely jellegű. A török uralom után újjáéledő faluban barokk stilusú templom épült 1775 és 1778 között. A Börzsöny múzeumban a környék régészeti leletei, az Ipoly menti falvak népviselete, népi bútorai és használati tárgyai láthatók. Zebegény A falu házai a Börzsönyhöz tartozó Szent Mihály-hegyre (485 m) épültek...A Duna jobb partja és a Szentendrei sziget
A visegrádi FellegvárA tájegység művészettörténeti és történelmi elmlékekben az ország egyik leggazdagabb vidéke. A barokkot Budapest, Szentendre és Vác képviseli, Visegrád a reneszánszot idézi, míg Esztergom a magyar román kort képviseli. Ezek az adottságok a magyar történelem jelentős, korszakos emlékeit jelentik olyan tájképi és természeti környezetben (közel Budapesthez), amelyek...A Dunakanyar
A Dunakanyar a Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza. Ezen a részen a folyó a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között folyik, valamint folyásiránya nyugat-keletiről észak-délire változik. Magyarország egyik legfontosabb turisztikai körzete. A Dunakanyar (kultúrtáj) szerepel a világörökségi várományosi (jelölti) listán. Valószínűleg a visegrádi középkori királyi központ, vagy az esztergomi...Eladó telek a Dunakanyarban
5 hektáros közművesített telek Dunabogdányban, a Dunakanyarban, a Duna-Ipoly Nemzeti Park körzetében Terület: 49 670 m2 Helyszín: Budapest centrumától 35 km-re Dunabogdány külterülete, a 11-es főút mellett, a település előtt 2 km-re. Dunabogdány a festői Dunakanyar egyik kis jórészt svábok által lakott rendezett, szép fekvésű települése, Visegrád előtt 6 km-re található, a Duna-Ipoly Nemzeti...Visegrádi-hegység
Kilátás a Duna-kanyarra a Dobogókőről Hegység Északi-középhegység Elhelyezkedés Pest megye, Komárom-Esztergom megye Legmagasabb pont Dobogó-kő (699 m) A Visegrádi-hegység a Dunakanyarban fekvő hegyvonulat, amely földrajzilag az Északi-középhegység része, geopolitikai szempontból viszont többnyire a Dunántúli-középhegységhez sorolják. A Pilist és a Visegrádi-hegységet a Pomázt Esztergommal...Dunakanyar
A Dunakanyar a Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza. Ezen a részen a folyó a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között folyik, valamint folyásiránya nyugat-keletiről észak-délire változik. Magyarország egyik legfontosabb turisztikai körzete. A Dunakanyar (kultúrtáj) szerepel a világörökségi várományosi (jelölti) listán. Valószínűleg a visegrádi középkori királyi központ, vagy az esztergomi...Dunabogdányról....
A település bemutatása a startlapon www.dunabogdany.lap.hu 2723 lakosú község a Dunakanyarban, Visegrádtól 12 km-re délre. Református temploma késő barokk, korai klasszicista (1802). A kálváriadombra 14 stáció vezet fel, a kápolna a XIX. század közepén épült késő barokk stílusban. A mostani modern katolikus templomot 1939-ben építették. A helyi népi kőfaragók tudását dicséri a községben a sok...
1
2
Következő »