kaland

145 bejegyzésünk van ezzel a cimkével.


Rebelist

Kárpátok Kedves Kalandora

Orbánatyánk, miután ismét nemzetközi felszisszenés, majd közröhej tárgyát képezte és beégett Brüsszelben (hiszen, akárcsak a britek, nagyhatalomként viselkedett egy ideig míg fel nem fogta mi a tét, illetve egyáltalán hogy miről is van szó és visszalépett)... A Parlamentben vehemensen óva intette, indifferens (de mégiscsak, legalábbis a cirkusz miatt - egyelőre - totálisan nem ignorált)...
Rebelist - 1 éve - Antielit - A Hazugság Kora blog
telkes

Balogh Béla: Magyarnak lenni nagy kaland!


telkes - 1 éve - NetSzemle 2.0 blog
Szolnoki Waldorf Iskola

Juhász Mihály kalandjai 2. rész

Bécsben, Párizsban Mihály az éj leple alatt a Fehér Lóhoz-címzet fogadóba ment, mert a testőrök itt szoktak beszélgetni és iddogálni. A fogadóban akkor is sok testőr, és más egyéb vendég volt jelen. Elbúcsúzott barátaitól, akik figyelmeztették, hogy már keresték itt, tehát igyekeznie kell. Mihály elhatározta, hogy hajnalban útnak is indul. Nem tudta pontosan hová, merre. Előtte azonban az esti...
Szolnoki Waldorf Iskola - több éve - Szolnoki Waldorf Iskola és Óvoda blog
Szolnoki Waldorf Iskola

Juhász Mihály kalandjai a Szolnoki Waldorf Iskola nyolcadikosainak kalandregénye 1. rész

Juhász Mihály kalandjai Írták a Szolnoki Waldorf Iskola nyolcadikosai 2005 őszén Előszó Amikor egy régi szandaszőllősi parasztház padlásán megtaláltuk egy dobozban Juhász Mihály naplóját, még nem gondoltuk, hogy regényt fogunk írni az életéről. Hallomásból tudtuk, hogy a Juhász családnak volt a múltjában egy Mihály nevű huszár, aki amerikás - volt, ahogy a környékbeliek emlegették. Amikor...
Szolnoki Waldorf Iskola - több éve - Szolnoki Waldorf Iskola és Óvoda blog
tigrisfarka

hajnalban felriadt, szíve emlékezett kalandjára

"...hajnalban felriadt, szíve emlékezett kalandjára" (Thomas Mann, Halál Velencében) Müller Péter kifejezetten parancsba adta a legutóbbi előadásán, hogy menjetek haza, és legyetek szerelmesek. Hát kibe legyen ő szerelmes? És akkor is arra a férfira gondolt, mert tudta, hogy nemsokára fog találkozni vele, és az utolsó napokban úgy készült a találkozásra, mint menyasszony az esküvőre, vagy...
tigrisfarka - több éve - Szívében néha elidőz blog
Calland

Üdvözlet minden kalandornak!

Bizonyára sokan vannak olyanok, akik kedvelik az izgalmakat és a kalandokat, imádják az Indiana Jones filmeket, nem vetik meg Lara Croft tevékenységét, tudják, hogy ki az a Sydney Fox, és kapásból fel tudnak sorolni egy tucat legendás tárgyat. Mi is ilyenek vagyunk, éppen ezért indítottuk el ezt a blogot. Barátommal közösen, általános iskolás korunkban volt egy titokzatos "kék könyvünk". Az...
Calland - több éve - Kalandor blog blog
hrob_

Online műveltségi kalandjáték

Most egy online játékot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amelyre nemrég bukkantam rá. A játék a Gutenberg Galaxis nevet viseli. Amiért érdekesnek találtam az az, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár készíti . Egy könyvtártól pedig nem túl szokványos, hogy játékkal rukkoljon elő... A játék, az elképzelt "Gutenberg Galaxisban" játszódik és célja, hogy megmentsük az emberiség által...
hrob_ - több éve - Játék, ingyen letölthető pc-s játék, társasjáték blog
adriatrav

Zadari kirándulások, kalandozás - Horvátország

Kirándulások az adriai Zadarban és környékén. Zadart érdemes felkeresni hiszen gazdag történelmi és kulturális látnivalókban. A közelben pedig rendkívüli növény-és állatvilágban bővelkedö nemzeti parkok és természetvédelmi területek vannak, például Paklenica, Kornati és a szigetvilág. Zadari kirándulások, kalandozás
adriatrav - több éve - Horvátország, Adria blog
Hölgyek öröme

Nyári kaland

Egy kedves barátnőmmel esett meg az alábbi történet. Nem követek el indiszkréciót, hisz már valószínű, maguk a szereplők is rég megfeledkeztek róla. Oly sok éve történt, hogy ha életfogytiglanra ítélnek akkoriban, jó magaviseletért már rég szabadulhattam volna. Péntek, késő délután volt, árnyékban is perzselő hőség. Barátnőm, aki harmincas évei elején járt, lélekszakadva rohant a végállomáson...
Hölgyek öröme - több éve - Hölgyek öröme blog
foto

Energia Kaland fotópályázat

Fotópályázatot hirdetett az E.ON Földgáz Trade Zrt. és az E.ON Hungária Zrt. Energia Kaland címmel. (Pályázatfigyelő) 6-18 éves gyerekeknek hirdetett Energia Kaland címmel fotópályázatot az E.ON Földgáz Trade Zrt. és az E.ON Hungária Zrt. együttműködve az Oktatási és Kulturális Minisztériummal. A pályázat célja, hogy megjelenítse az energiát, legyen az akár áram, akár földgáz. A pályázók a...
foto - több éve - Fotó blog
en1

Kalandtúra Budapesten!

Jöjjön Budapestre! Kalandok várják, izgalmak, érdekességek... A város szépsége mellet, legújabb kalandtúránkra invitáljuk! Városi séta a rakparton és a főutak mentén... Megihletett a hétvégi jóidős séta... és elképzeltem egy érdekes és kalandos hétvégét túristáknak, akár hazaiaknak is. Szóval némi városnézés, séta a Duna mellett a rakparton, Parlament, főutak mente, Nagykörút... szép minden......
en1 - több éve - en1.blog blog
Political Incorrect

Úti kaland

Úton ment a piszkafa. Utána a sodrófa. Utána a vaslapát -na, a nagykabát, az már nem, mert ő a divatból ment ki. -Olyan bús az életünk, hogy a világ végére megyünk -mondták. -Ott házat rakunk, abban ellakunk. Csakhamar egy árokhoz értek. Arra jött a róka, nézte, mire érnek. -Na, ugorjatok! -biztatta őket a róka. -Ugorjunk!- szólt a lapát. -Ugorjunk!-szólt a kabát -Ugorjunk ám! Ugorjunk hát!...
Political Incorrect - több éve - Álattmesék blog
hrob_

Styrateg - ingyen letölthető kalandjáték

A mai ajánlatunk egy különlegesen izgalmasnak ígérkező kalandjáték, szerepjátékos elemekkel tűzdelve, amiben a stratégiának is nagy szerep jut. Eredeti középkori zene az aláfestése a 12 szinten zajló történetnek. A játékot letöltés és telepítés után aktíválnod kell holnap reggel 9 óráig ahhoz, hogy tied legyen a teljes verzió! Kalandozásaid során rengeteg kihívás vár az erdők mélyén, forró...
hrob_ - több éve - Játék, ingyen letölthető pc-s játék, társasjáték blog
Molnár Tamás

Egyéjszakás kalandok - RTL Klub Fókusz

Egy egyszerű kérdést tettek fel a Fókusz munkatársai a mai RTL Klubban: milyen motivációi vannak az egyéjszakás kalandoknak? Mi ezeknek a lelki háttere, működése? Ma 20.00 után pár mondat ebben a témában, és még amit egy kereskedelmi műsor hozzá tud tenni. Te mit gondolsz az egéjszakás és alkalmi kapcsolatokról? Mit hallottál baráti körben, illetve személy szerint ez Neked mit jelent? Tamás
Molnár Tamás - több éve - Szexről, párkapcsolatokról blog
bagoly

Kalandjaink 1.

...Ha valaha lesz kandallóm, hintaszékem, pipám, ...és olyan öreg leszek hogy bizakodva indulhatok egy Gandalf-hasonmásversenyen, valószínűleg ifjonti kalandjaimat el fogom mesélni körülöttem gengszterkedő unokáimnak, már amennyire képes leszek erre, hisz a szenilitás nagy úr. Ez utóbbi veszély preventálásaként néhányat itt fogok archiválni a blogteren, remélem inkább többek mint kevesebbek...
bagoly - több éve - bagoly blog
horoszkop

Gasztronómiai kalandozás Tiranában (esszé)

Eza az esszé egy teljesen ismeretlen vilába visz el bennünket, ahol ... És mindent megtusunk, amit legmerészebb álmunkban sem gondoltunk volna, még azt is, bizonny. Lehet, hogy még annál is többet.
horoszkop - több éve - sablontuning blogter.hu blog
Pillangókisasszony

Tegnap esti kalandozás

Végülis minden jól indult... Egyik ismerősömmel aznap msn-en dumálgattunk, és megbeszéltük, hogy este elmegyünk sétálni valamerre. Mondtam, hogy apa, anya úgyis dolgozni fognak. Fél 9kor taliztunk az utcánkba. Éppen indulni készültünk, amikor valaki ordibált, hogy MIT CSINÁLTOK?? MIT CSINÁLTOK?? Mi meg csak röhögtünk, és mondtam, hogy menjünk el mégegyszer a ház elött. Megint ugyanezt kiabálta,...
Pillangókisasszony - több éve - Pillangókisasszony blog
zsuro

Franciaország a nagy kaland

Ma November 13-a van, 2 hónap múlva éppen nem fogok blogot írni, mert költözési láz fog folyni nálunk. Igen, Németországból Franciaországba költözünk. A hideg, esös, ködös nyálkás, de gyönyörü, kultúrált tiszta és távolságtartó északról 2 hónap múlva belecsöppenek a déli napsütésbe, érzelmes, hangos, színes, barátságos de kevésbé rendezett, pontos és számomra még idegen mediterrán világba. .....
zsuro - több éve - Magyar impressziók blog
en1

Kalandozásom 1.

Elkezdem nyaralásom képeit megmutatni, plusz mesélek egy kicsit merre is jártam nyaralásom alatt. 1. nap. Firenze.1. nap, augusztus 12., szombat Irány Bologna, majd Firenze Szárnyak - repülés közben lazításként Tenger felett - épp kiléptünk az Adria fölé. Bolognai állomáson - indul a vonat Firenzébe Persze a EuroStar és a gyorsvonatok nem így néztek ki, de mi anyagi okokból inkább az...
en1 - több éve - en1.blog blog
lowdarage

Kalandok Földje

Új külsőt kapott a legsikeresebb online kalandjátékunk. Nézz utána, megéri! Megérett az újításra a Kalandok Földje nevű, interneten keresztül játszható szerep és kalandjátékunk. Aki már játszott vele, az tudja, hogy miről van szó és biztosan örül a hírnek. Most, hogy a szabályok is barátságosabbak lettek - ingyenesen is korlátlanul játszható a játék -, a külsőn is eszközöltünk némi változást....
lowdarage - több éve - Beholder blog
1 2 3 4 ... 8 Következő »