szexualitas
28 bejegyzésünk van ezzel a cimkével.
Homoszexualitás és egyebek
Balázs oldalán jutottam el erre az oldalra, pontosabban postra, amihez hozzá is fűztem, de olyan jofej vagyok, hogy berakom ide is az odairományaimat. 1. - Tehát két ember el tudja dönteni, hogy akar-e homoszexuális életet élni, avagy sem, míg az állatoknak/gyerekeknek nincs beleszólásuk a dologba. Egy gyerek ráadásul azt sem tudja/érti, hogy most akkor éppen mi történik és csak néz bután. Az...női szexualitás éjszaka az állatkertben
frissen festett haj, könyv, bugyi, női szexualitás, leves...jó estém lesz, mosolyogtam. éjszakai állatkert, hát nem olyan tücsökciripelős, furaállathangos, kicsit fülledt, nedves, bokros-bozótos ez a cím? Tedd szét a lábad! Ez az! Jobban, nagyobb terpeszbe! A fenekedet kicsit lejjebb, úgy, a lábfejedet meg fordítsd befelé! Ez az, így jó lesz! A fölgerjedt férfi kivörösödve instruál, rekedten...A teremtés és az élet ősoka: a Lilith
Kozma Szilárd: Az életünk oka és sorsunk kulcsa azonos a teremtés ősokával. (A Karma oka az egyetemes, abszolút Lilith, vagyis az un. isteni tökéletességre- és másságra való ontológiai őssóvárgás. ) Hej, regő - rejtem! I. Bevezető A. Amikor megjelent a Kolozsvári Költő-filozófus: Bréda Ferenc forrás-kötete, az egyik helybéli filozófiatanár azzal a szellemi nyafogással állt elő, hogy ez a kötet...Középkori uralkodóink betegségei
Nagy csalódás nekem, hogy Szent László, aki ma is a nők bálványa lehetne, tetves volt. Középkori királyaink belső háborúságait, hadjáratait, törvényeit, intézkedéseit ismerjük a tankönyvekből. Tudjuk, melyikük jelentős uralkodó, és melyikük volt képtelen az ország vezetésére. Mindezeknél sokkal érdekesebb azonban, hogy milyen ember volt, milyen körülmények között élt az, aki öt, tíz, húsz vagy...A szexuàlis életemrôl
A szexualitàs hatalmas birodalommal rendelkezik és mindenkinek megvan a sajàt ìzlése, ami alapjàn vàlasztja meg a jàtékait. Bizonyosan nekem is van elég fantàziàm, hogy azt szìnesìtsem a partnerem és magam szàmàra. Mégis, amikor körülnézek az interneten, kétségek gyötörnek. Lehet, hogy mégsem tudok semmit a szexrôl ? Ès ti ? Ezt elastic-nak hìvjàk Kàr, hogy nem tud csòkolòzni, se érinteni, se...A szepseg buvuleteben
"A női testet sok mindenre lehet használni. Jól mutat úri ajtókon kopogtatóként, tart fáklyákat, márványgömböt a parkokban, s néha rézszárnyakat is növeszt neoncsillagok gyűrűje közepén. Persze kevésbé magasztos feladatokat is el tud látni: volt már sörbontó, ébresztőóra ketyegő hassal, árvalányhajas vásárokon fatányér, sőt diótörőnek is kiválóan megteszi, csak össze kell nyomni a karcsú kis...Blogom neve megváltozott
Ennek a blogomnak: http://www.szexterapia.blogter.hu a korábbi elnevezése ez volt: " Molnár Tamás szexuálpszichológus " Mostantól " Szexről és párkapcsolatokról " lesz a neve. Ha érdekelnek a szexualitással vagy párkapcsolatokkal foglalkozó témák, viták, cikkek, ismeretek, jegyezd fel a blogodba vagy máshova a blogom nevét, illetve nevemet, és kövess. Te is ajánhatsz témákat, topikokat a...Társadalmunk erkölcse - Paráznaság 1. rész
Defektes társadalmak "A te paráznaságaidat és nyihogásaidat, bujálkodásodnak undokságát: a halmokon, a mezőn láttam a te utálatosságaidat. Jajj néked! ... Nem leszel tiszta ez után se? Meddig még?" "Úgy esnek-e el, hogy fel nem kelhetnek? Ha elfordulnak, nem fordulhatnak-e vissza? Miért fordult el ez a nép ... örök elfordulással? A csalárdságnak adták magukat, visszafordulni nem akarnak....Chernek fia lesz...
Amikor az énekesnő lánya, Chastity húsz évvel ezelőtt bejelntette, hogy leszbikus , Cher először nem is szólt hozzá.De az anyai harag nem tartott sokáig. Most, húsz évvel később ismét Chastity szexualitásáról beszél Amerika: az időközben íróvá és szinésszé lett gyermek ugyanis év elején elkezdett egy hormonkezelést, amely az első lépés a férfivá válás útján. Chastity, akit már Chaznek hívnak,...Szexuális deviancia
A deviancia a társadalom által általánosan elismert viselkedéstől vagy legalábbis a statisztikai átlag magatartásban megjelenő szabálytól való eltérést jelenti. Fogalma meglehetősen tág, és helyneként nehezen értelmezhető. Fontos ezzel a normaszegő magatartással kapcsolatban, hogy mindig valamilyen társadalmi reakció követi. A devianciának vannak megjelenési formái, azok közül én a szexuális...Nemzetközi könyvfesztivál:beszélgetés a Könyv a szerelemről című műről,valamit kérdések és válaszok...
A Szerelemről - Bookline Kedves Barátaink! Mindenkit szeretettel várunk április 25-én, szombaton a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol 12.30-tól 14 óráig Kővári Mária és Porkoláb Péter buddhista tanítók beszélgetnek majd Láma Ole Nydahl Könyv a szerelemről című művéről, valamint válaszolnak a kérdésekre. Helyszín: Millenáris, Márai Sándor terem Időpont: 2009. április 25. 12.30 Cím:...Tanárom a szerelmem 2!
Nehéz megmondani mi a még megengedett, és mi az, ami már tiltott egy olyan szerelemben, ami nem éppen hétköznapi, eitélendő vagy épp nagyon komplikált. Ha a tanárunkba szeretünk bele, és érzéseink viszonzásra is találnak, bizony ismernünk kell határainkat, és tudni, hogy mit tehetünk még meg, és mit nem. "Egy tanár magánemberként is tanár marad." -tartják a régiek. De mennyire igaz ez a mai...Karinthy és a nők
Reménytelen szerelem A kindulópont A gazdag bankár vacsorára hívta a legelőkelőbb étterembe. Pompás vacsorát szolgáltak fel. Frici jó étvággyal evett mindenből. Vacsora után a bankár fizetett, majd tüntetően kivett húsz pengőt s a fizetőpincérnek nyújtotta. -Ezt osszák el. Karinthy zsebébe nyúlt, kivett egy húszfillérest, átnyújtotta a pincérnek: -Ezt pedig szorozzák meg." Ezt hívják...Az eltűnőben lévő szentség
Nemzedékeken át folyt a vita az újítók és a konzervatív nézetek hívei között, az utóbbiak az illemre hivatkoztak, míg az előbbiek azt hangoztatták, hogy jogukban áll mindent leleplezni. A vita tárgya az a terület volt, amelyet az ember állati szükségletei és ösztönei uralnak. A védővonal egyre jobban visszaszorult, hiába érveltek azzal az illem védelmezői, hogy az emberek úgyis tisztában vannak...Nem miért, hanem hogyan?
Előre szólok, hogy ha nem vagy 18, és vallásos és/vagy egyéb meggyőződésből nem fogadod el a másságot, kérlek hagyd el ezt a bejegyzést. Persze semmi "durva". Még. Ez lesz az első bejegyzésem, szóval ennek megragadónak kellene lennie. Na gyorsan átugrom azokat a frázisokat, amit mindenki kezdésnek az első bejegyzésének eléjére tesz. Biszexuális vagyok. (Azért ezzel lássuk be, a blogter-közösség...Vitalizer
A mentális feszültség és a stressz igen károsan hat a szexuális életre. Néhány gyógynövény igen hatékony a szerevezet ellenálló képességére a negatív hatásokkal szemben. A Muira Puama az Amazon esőerdőiben honos, igen népszerű afrodiziákum. Rendszerint a szexuális élet fokozására használják. Az unicorn gyökér hasonló hatással van az ösztrogénra a női nemi hormonra. Serkenti a termékenységet. A...Az önkielégítés polgári divatja: falloszkultusz Skóciában
A Skóciában működött felvilágosodás-kori elit férfiklub kedvenc időtöltése a közös önkielégítés volt. Malac versikéket harsogva, jókat italozva, szép lányokat gusztálva közösen könnyítettek magukon. A csoportos önkielégítés, mint polgári erény Nem akármilyen könyv látott napvilágot nemrégiben: egy skót professzor hazája felvilágosodás-kori történetének legszabadosabb egyletét vette górcső alá....Spray frigiditás ellen
Nem egészen érthető, hogy felvilágosult korunkban miért csak a férfiak szexuális vágyát, képességét fokozó szerekről esik szó. Hogy miért nem téma a hölgyek csökkent libidójának mesterséges befolyásolása afrodiziákummal, magyarul szexuális ajzószerrel, ahhoz az emancipáció harcosainak is lehetne szavuk. Persze tudományosan sem egyszerű probléma ez. Bár jelenleg is tesztelnek olyan szereket,...Hósszú lábak
Jöjjön a 4. vágykeltő, a hosszú lábak. Mi a titkuk? Miért olyan izgatóak? A "hónaljig" érő hosszú női lábak mindig is jobban lázbahozták a férfiakat, mint a rövidebbek. Miért van ez? Miért hozza lázba a férfit, ha egy lábból minél többet lát? Egyszerű a magyarázat: Hát miért is? Mert a tekintetet hosszasan odavezeti, ahol a bal és a jobb láb találkozik. Ha ez a terület a nők hónaljában lenne,...A jótékony sperma
Azok a nők, akik rendszeresen koton nélkül szeretkeznek, kevésbé lesznek hajlmosak a depresszióra meg az öngyilkosságra, és akad olyan kutató, aki ebből a megfigyelésből kiindulva úgy véli, hogy a sperma a nők számára hangulatjavító öszetevőket tartalmaz. Sőt, hogy egyéb következényei is vannak a dolognak, ugyanis ezek a nők rosszabul viselik a szexualitás hiányát. Akár úgy is fogalmazhatnánk,...
1
2
Következő »